A szolgáltatásalapú ingatlanadónál is különbséget teszünk az ingatlan használatát illetően – lakás, üzlet, raktár, műhely, gyár, iroda, kultúrális létesitmény, stb. de ez az ingatlanadóban olyan alapon jelentkezik, hogy a funkció milyen következménnyel jár a településre nézve – zaj, szemét, szomszédos közterület használatának intenzitása, stb. vagyis csak olyasmi vehető számításba, amely mögött valamilyen kézzelfogható városi "szolgáltatás" áll (városi "szolgáltatás" lehet egy elegáns, történetileg értékes utca, amelyen üzletet nyitni garantált forgalmat jelent, de itt sem az az adó alapja, hogy az üzlet milyen tényleges forgalmat bonyolít le).

4.rész_ a működés sikerének egyéb feltételei

A bevezetőben említettem, hogy az új ingatlanadó nem lehet a jelenlegi káoszt megfejelő, plusz-adó. Figyelembe kell venni azt, hogy jelenleg a települések mindegyike jelentős állami hányadból gazdálkodik. Ha tehát a települések közvetlenül az adóalanyoktól kapják ezt az összeget, akkor ennyivel csökkenteni kell valamilyen, mindenkit érintő adófajtát, célszerűen az általános forgalmi adót, ami úgyis meglehetősen magas Magyarországon.

Annál is inkább, mert az ingatlanadóra való átállás nem történhet meg egyik pillanatról a másikra úgy, hogy minden település képes az önfenntartásra, az átmeneti időre, amíg a rendszer "beáll" bizonyos tartalékkat kell képezni.

Vagyis, azt lehet mondani, hogy a 2010-ben bevezetett ingatlanadó 5 éves átmeneti időszakot irányoz elő az önfenntartóvá válás elősegítésére, és ez alatt az öt év alatt, minden évben 1%-al csökken az ÁFA, viszont azt az ÁFA-különbözetet amely 15 és a tényleges ÁFA között van minden évben, azoknak a településeknek a fölzárkóztatására forditja a kormány, amelyek erre vonatkozó városgazdálkodási tervvel állnak elő (ezt a tervet is meg lehet pályázni, hiszen ez szakértelmet kíván).

Természetesen, ez is egy teljesen nyitott pályázati rendszerben igényelhető támogatás.

A fokozatosságnak megvan az az előnye, hogy

az emberek előre tudják tervezni a maguk kiadásait is, hiszen az átmeneti időszakban az ország lakossága fizeti az ingatlanadót és a csökkenő mértékű ÁFÁ-t is.

Az önkormányzatok jelenlegi, közvetlen bevételei közt is rendet teremt az új ingatlanadó, ami szükségtelenné teszi a különböző cimen beszedett adók és járulékok tömegét. Az egyik ilyen abszurdum a furcsa konnotációjú "iparűzési adó", ami ellentmond a szolgáltatás-alapú elvnek, a cselekvést "bünteti".

Az ingatlanadó bevezetése akkor lehet sikeres, ha közben feloldjuk a tulajdonszerzéssel kapcsolatos földhözragadtságot. Azzal semmi probléma nincs, hogy az 5 éven belüli eladás esetén az értékkülönbözetet után adót kell fizetni, hiszen ez a profit megadóztatása, de teljesen érthetetlen számomra az ingatlanvásárlással kapcsolatos illetékfizetés. Különösen az új adó bevezetésével óhatatlanul meginduló átrendeződést kell segítse az, hogy ezt az illetéket eltörlik.

A törvényalkotást előkészítő csapat állapotfelmérő, adatfeldolgozó részlegének a feladata a törvény elfogadását követően a program használatának betanítása lenne, minden egyes településen, és a helyileg feldolgozott adatok ellenőrzése, összesítse. Később pedig az alrendszerek kidolgozására, az időközben felmerülő szempontok beillesztése a rendszerbe.

"Kell egy csapat!" Kompakt, ütőképes csapat, amely a különböző minisztériumokon áthidaló törvényt tető alá tudja hozni még ebben az évben.

Természetesen, kíváló pénzügyi szakértő és jogász szükséges a csapatban, olyan, aki kellően nyitott és kreativ ahhoz, a maga területének ismereteit ötvözni tudja a településgazdálkodás fent részletezett szempontjaival. Az ő munkájuk annál is nehezebb lesz, mert az új ingatlanadó bevezetésével együttjáró változások törvényességi feltételeit is ki kell dolgozzák. Lényegében, az önkormányzati törvényt újra kell fogalmazni, ami a legújabb ellenzéki javaslat értelmében, talán most az egyszer nem is lehetetlen feladat. A jelenlegi közigazgatási rendszert abszolút jól ismerő szakértőkre azért lesz szükségünk, mert ott is számos változtatással jár az új adó bevezetése.

Nem különben kreativ számítógépes szakemberre van szükség, aki az első pillanattól azon dolgozik, hogy a program kellően rugalmas, ugyanakkor tökéletesen áttekinthető legyen.

A folyamatos, interaktiv kommunikációra internetes és telekommunikációban járatos emberre szintén az első perctől kezdve szükség van, aki egyben a törvénytervezet tesztelését is végzi.

Mivel az adó alapja minden településen, egy rendkívül körültekintő állapotfelmérés kell legyen, elengedhetetlen, hogy a törvény

kidolgozását három mintapélda kísérje: az egyik egy budapest-belvárosi, városszerkezeti egység, a másik egy olyan külvárosi városszerkezeti egység, amelyet a városhatár átszel, igy ugyanolyan jellegű településrész budapestinek, mig a másik agglomerációs résznek számít, a harmadik minta egy kifejezetten kis falu, lehetőleg a keleti hatávidéken. Ez a három minta alkalmas arra, hogy a különböző variánsokat modellezni tudjuk, és a kommunikációban is felhasználjuk.

Ebbe a csoportba egy idősebb, tapasztalt építész - aki a hatósági munkát és a tervezést is kellően ismeri – vezetésével építész-, és építőmérnökhallgatók tucatja kellene, egy alkalmas megállapodással az oktató-intézményekkel egyetértésben.

Az adatok feldolgozására két, számítógépes rajzolásban és virtuális modellezésben gyakorlott építészre lesz szükség, valamint a számszerű adatbázis feldolgozására két

közgazdászra.

A munka előrehaladtával, vélhetőleg további munkatársak bevonására lesz szükség.

Míg a felújítás igényes építőipari munkát követel, új házakat viszonylag alacsony költséggel lehet építeni, ezért megéri a beruházónak lebontani a régit. A "fejlesztés" bűvös jelszavával olyan rendezési terv készül, amely szerint az új épület mind a beépitett négyzetméterekben, mind a lakásszámban magasabb, mint a régi volt. A termelődő extra-profitból bőven jut a hatóság lekenyerezésére.

Az átépitéssel szerzett haszon egy jelentős része abból adódik, hogy a telek ott van, ahol. A város "érdeme", hogy a hasznon létrejöhet. Ezért a "felsrófolt" értékű ingatlanból származó haszon egy része a várost illeti.

A progresszív srófadó jelentősen befolyásolhatja a beruházó szándékát, hiszen, magas adó mellett nem biztos, hogy megéri bontani, talán kevesebb, de jobb minőségű lakás kifizetődőbb. Így azonban nem ugrik meg a terület népességszáma, és az ezzel járó gépjárműforgalom nem fesziti szét a meglévő utcarendszert. Csökkennek a környezeti ártalmak, és mivel nem termelődik kimagaslóan magas profit, nincs mivel lefizetni a város érdeke elleni döntést gyakorló hatalmat.

7. Éppen az átláthatóság szolgálja majd az önkormányzati korrupció ellehetetlenülését, a hatékonyabb gazdálkodást és a technikai fejlesztés folyamatos igényét.

A közpénzekkel kapcsolatos korrupciónak két nagy tipusa különböztetehető meg az önkormányzatoknál: az egyik, amikor a vásárolt szolgáltatások ára aránytalanul magas, és a megbízásért a döntést elősegítő önkormányzati képviselő vagy szakember "hálapénzt" kap vissza a szolgáltatótól, a másik, amikor az önkormányzat tulajdonában lévő, rendszerint ingatlan értékét aránytalanul alacsonyra becsülik, és az ily módon keletkezett vásárlói megtakarításból kap valaki részesedést. Közös bennük, hogy a közpénzek érdemtelen magánzsebekbe vándorolnak. A korrupció, természeténél fogva nehezen tettenérhető egy olyan szisztémában, ahol eleve sokmindent összemosnak, ahol a kollektív felelősség gyakorlatilag felment mindenkit. Manapság sziszifuszi elszántság kell ahhoz a szakterületet ismerőnek is, hogy bizonyos költségvetési adatokat kibányásszon a táblázatok szövevényéből, nemhogy egy nyolc általánossal rendelkező embernek, akit még a kiváncsiságról is leszoktattak az elmúlt száz évben. De ha a számítógép működését lehetett felhasználóbaráttá tenni, akkor egy település költségvetését is lehet úgy tálalni, hogy minden tételt össze lehessen hasonlítani és könnyedén követni minden pénzmozgást. A szolgáltatásokkal kapcsolatos korrupció lehetősége mindaddig fennáll, amig az előző fejezetben felvázolt fordított érdekeltségi rendszert be nem vezetik.

Bár a rendszerváltás óta nagyon sok állami ingatlant adtak el az önkormányzatok, még mindig maradtak, amelyeknél érdemes a korrupció-ellenes lépéseket alkalmazni. Abban a pillanatban, ha az információ bárki számára hozzáférhető, elveszti a hatalmát az, aki birtokolja – az önkormányzati "jólértesült", mint olyan, megszűnik. Az ingatlanokat azért lehetett éveken keresztül áron alul eladni ugyanazon, "tűzközeli" emberek cégeinek, mert az eladás ténye és feltételei csak korlátozott számú ember előtt voltak ismertek. Amint az információ kezdett "körön kívülre" kerülni, az ingatlanpanama ellehetetlenült.

Vannak a hatalommal való visszaélésen alapuló korrupciós folyamatok, ezek az engedélyezési eljáráshoz tartoznak, leginkább.

Ha már meglévő városszerkezetbe egy ingatlantulajdonos sűrűbb beépítéssel szeretné a hasznát növelni, akkor készíttet egy új rendezési tervet. Ilyenkor is, elvileg az önkormányzat a megrendelő, de a tulajdonos a szerződésben magára vállalja a tervezési költségeket. Hogy a hivatalosan elismert tervezési díjon kívül a telektulajdonos még milyen eszközökkel éri el, hogy a számára extraprofitot termelő mechanizmus beinduljon, azt csak sejteni lehet, de az önkormányzati engedékenységnek jól látható nyomai maradtak városainkban.

Mint a betegségeknél általában, a megelőzés a leghatásosabb ebben is: a nyilvánosság és a személyes felelősség nevesítése.

A jól működő rendszerek sajátossága, hogy az előre tervezett célokon kívül, további pozitiv hozadékuk van. A költségek racionalizálása, az áttételek kiiktatása, az átláthatóság csökkenti a korrupciós lehetőségeket, ugyanakkor előmozdítja, hogy mind az önkormányzat működésében, mind pedig a településfejlesztésben a számlázott-adózott, igényes munkára nyiljon tér. 

6. Az életkörülmények javulása, a kiegyensúlyozott pénzgazdálkodás és a közösség számára tökéletesen átlátható településgazdálkodás egymást feltételező és egymás hatását erősítő folyamatként kell megjelenjenek. Ezért a rendszerbe beépülnek bizonyos automatizmusok.

Mivel minden településgazdálkodási szolgáltatást az önkormányzat kell szervezzen, a kifizetések rajta keresztül történnek, az ilyen tipusú szolgáltatások nagyfogyasztójává válik – kihasználva az "értékes vásárlónak" járó előnyöket. Az önkormányzat a szolgáltatást nyújtó céggel, nem a fogyasztóval szemben kerül monopolhelyzetbe. Minden szolgáltatásra nyilvános pályázatot kell kiírni, és a döntésért egyetlen ember felelős, a nevével. Igy lehet tettenérni, hogy ki és milyen hibás döntést hozott.

A szolgáltatások jelentős része karbantartó jellegű: utak, járdák, víz és csatornahálózat, stb. üzemkész állapotban való tartása, rendszeres felújítása. Ezekre olyan szerződést kell kötni, amelyben az állapotfelmérést követően a zavartalan működéshez szükséges munkára szerződik az önkormányzat, egy adott idő-intervallumra. Például nem útfelújításra költ, minden egyes alkalommal, amikor kátyússá válik az adott útszakasz, hanem abban állapodik meg egy útépítő céggel, hogy az az útszakasz zavartalanul, kiváló minőségben használható az év minden napján. A szerződött összeg csökken minden egyes nappal, amikor a helyzet nem ilyen. Ha egy kátyú miatt valamelyik autónak kára származik, azt is az útépítő cég fix összegéből kell levonni. Vagyis a cég érdeke nem az lesz, hogy ugyanazon az útszakaszon minden évben néhány hetet elpiszmogjon a kátyúkkal, hanem az, hogy amikor javításra van szükség, akkor azt olyan jól megcsinálja, hogy nagyon sokáig ne legyen szüksége visszatérni. A munkát pedig olyan gyorsan végezze el, amennyire hamar csak a minőségi technológia megengedi, hiszen minden elvesztegetett napért súlyos árat fizet.

Az ily módon felépített szolgáltatóhálózat végzi majd a dolgát a leghatékonyabban, miközben a kiadásokat precízen meg lehet tervezni jó előre, és a településen élők számára is a lehető legkevesebb kényelmetlenséget, bosszúságot és kárt okozza.

Mivel a településműködtetés, adózás, költségvetés szerkezete az egész országban ugyanaz a rendszer és mindenki számára elérhető adatok szerepelnek benne, online ellenőrizhető, hogy például Kistarcsán 20 kilométer, 8 méter széles út éves karbantartása és felújítása mennyibe kerül, ki végzi, és ki az önkormányzatnál a megrendelésért felelős ember, akkor Kecskeméten vagy Szegeden sem kerülhet dupla annyiba, vagy a felébe... Ha mégis, valamelyik önkormányzatnál valaki ésszerűtlenül pazarló megrendelésekre ragadtatja el magát, akkor azt az egész ország ellenőrizheti és minden bizonnyal lesz olyan adófizető az adott településen, aki kiszúrja, hogy valami nincs rendjén.

Jelenleg az önkormányzatok többségében a szakemberek azok, akik a szabad piacon nem tudnának megélni - ez határozza meg az önkormányzati munka alacsony hatásfokát.

Miközben tudásuk alatta marad a piaci szférában dolgozó kollégáknál, velük szemben bizonyos hatalommal rendelkeznek azáltal, hogy ők bírálják el a terveket, készítik elő a programokat , engedélyeznek megrendeléseket. Semmi nem ösztönzi őket a továbbképzésre, a kreativ munkavégzésre, viszont a jobb képességű kollégákkal való kapcsolatuk frusztrált, ami még inkább rontja munkájuk értékét.

Az önkormányzatban dolgozó szakemberek, ebben a rendszerben nem az "állásért" kapják a bérüket, hanem azért, hogy úgy szervezik meg a település-szolgáltatást, hogy az a leghatékonyabb legyen. Ha egy településen az utak minőségéért felel a nevével, akkor az elégedetlen emberek nem az elvont fogalommá vált államot szidják, hanem xy-t. Mivel egy adott település úthálózatának fenntartási költsége a maximálisan jó működtetésre tervezett, az önkormányzati felelős is akkor kapja meg a maximális fizetését, ha minden tökéletesen működik. Ám a kevésbé jó működést is érzi a zsebén. Ezért energiája arra fordítódik, hogy miként lehetne még jobban csinálnia a dolgát, minél kedvezőbb anyagi feltételeket szerezni a településnek, mert neki, a megtakarításból származik a jutalma. Ha "csak" rendesen végezte a dolgát, akkor azt a rendes fizetést kapja, ami a munkája ellenértéke, de ha sikerül hatékonyabb megoldást találni a szakterületén belül a település gondjaira, akkor automatikusan kapjon részt az anyagi haszonból, amit a település elkönyvelhet.

Itt is a helyes cselekvést, és nem a tétlenséget jutalmazza a rendszer.

5. Azon felül, hogy ez az adórendszer egyfajta automatikus kapcsolatot hoz létre a humánus település kialakítása és a kiegyensúlyozott pénzgazdálkodás közt, a rendszer jellegéből következik a gazdálkodás transzparenciája.

Az adóalany aktivitásának növelésére további lehetőségek vannak, amelyek már többnyire a környezettudatos életmód, a település arculatának javítása témakörébe esnek, de átvállalhatnak olyan feladatokat is, amelyeket az önkormányzatnak lenne kötelessége megoldani, de például likviditási problémák miatt mégsem tudja megtenni. Ha például néhány község lakossága összefog és saját erőből építi ki a csatornahálózatot, egy korszerű biogépes szennyviztisztítóval együtt, akkor ez a lépés adócsökkentési tényezőként szerepel.

Tehát a rendszer kellően nyitott kell legyen mind az önkormányzat, mind pedig a tulajdonosok tettrekészségére, és az ezzel járó gyors változásokra. A szerkezet minden település esetében ugyanaz, csak a helység nagysága, feladatainak száma és különbözősége szerint töltődik meg tartalommal. Mint egy üres méhkaptár, amelyet szükség szerint töltenek fel mézzel, illetve vesznek el belőle.

A rendszer tökéletesen átlátható kell legyen. Grafikusan és a tartalmi változásokat illetően is. Bár, mind az adó megállapítása, mind a változások lehetősége nagyon sok mutatót igényel, olyan számlázási rendszerben kell megjelenjen, hogy minimális iskolázottságú emberek is megértsék, követni tudják. Azon felül, hogy az adóalany pontosan értse és meg is értse, hogy mit miért fizet, az általa befizetett összegek nyomonkövetése legalább ilyen fontos feladat.

Miközben az adó mértéke rendkívül dinamikusan alakul, és illeszkedik a valóság változásaihoz, a bevételek felhasználása minden eddiginél nagyobb önkormányzati "fegyelmet" kíván. Ezen a ponton kell belépjen az egész önkormányzati rendszer felülvizsgálata.

Mivel az önkormányzat szervezi mindazokat a szolgáltatásokat, amelyek a település létfenntartásához szükségesek, a vízellátástól a kéményseprésig, a járdák takarításától a közvilágításig, és ezek ellenértéke az ingatlanadóban lerótt befizetés részeként összegszerűen, minden ingatlanra lebontva szerepel, a számlán egyértelművé válik minden ingatlantulajdonos számára, hogy mennyibe kerül neki az apparátus fenntartása.

Mivel az egész önkormányzati működés tökéletesen átlátható bárki számára, drasztikusan csökkenteni lehet a szinte csak ellenörző-döntéshozó képviselői testületet. A képviseleti demokráciák kialakulásakor a döntésekhez szükséges információt nehéz lett volna eljuttatni mindenkihez. Ma már az interaktiv információáramlásnak sincs technikai akadálya. Ugyanakkor a képviselőtestületek által hozott döntések megfontoltsága és helyessége kétséges, éppen azért, mert a vállalt felelősség túlságosan megoszlik. Tehát, miközben csökkentjük a képviselők számát, növeljük az egyéni felelősség mértékét.

Mivel azt, hogy mivé akarjuk fejleszteni a települést – a legszélesebb koncenzuson alapuló tervekben határozzuk meg, a képviselőtestületek döntése jórészt a Hogyan?-ra szorítkozik. Ennek végrehajtásáért viszont személyes felelősséggel rendelkező emberek kellenek, akik teljes munkakapacitásukat a cél érdekében képesek mozgósítani. Mivel a bevétel forrása már nem a központi elosztás, többé nem kellenek az "államnál kijáró" emberek. Ezzel nemcsak egyes polgármesterek kettős foglalkoztatását (nem egyszer országgyűlési képviselők is) lehet megszüntetni, hanem a "rokoni kapcsolatokon" alapuló pénzszerzést nemkülönben.

Mi lesz azokkal a településekkel, amelyek ma sem képesek fenntartani önmagukat? – kérdezheti, aki még ma is hisz a központi elosztás esélykiegyenlítő szerepében. Nos, ezeken a helyeken is precizen tisztában kell lenniük az ottlakóknak, hogy mennyi hiányzik a kasszából, és a nekik nyújtott segitségnek éppen az kell legyen a célja, hogy eljussanak az önfenntartásig.

anélkül, hogy tisztában lettek volna az ezzel járó konzekvenciákkal.

Húsz évvel az "osztogatás" után azonban tisztán látható, hogy a tulajdonosi magatartás felelősségének érvényt kell szerezzünk, ha valamennyire is fontos számunkra az épített környezet minősége.

4. Az egész rendszert az a kérdés motiválja, hogy "Mi a település közösségének érdeke?" Az önkormányzat, mint gazdálkodó szervezet és az egyén, mint a településen ingatlannal rendelkező érdeke is ebből közvetkezik, fokozatosan és hosszú távon.

Az adónak nemcsak az önkormányzatot kell tudnia ösztönözni egy jobb, emberi környezet megteremtése érdekében, hanem magukat az ingatlantulajdonosokat is ugyanebbe az irányba kell elmozdítsa.

Egyetlen település-közösségnek sem lehet érdeke, hogy területén omladozó vakolatú házak, szemétdombok, vagy lebetonozott belső udvarok legyenek fák helyett.

Ahogy az önkormányzat dolga a közterületek rendje, úgy az ingatlantulajdonosok kötelessége a saját tulajdonuk "elvárható" szinten tartása. Amikor a szimplán értékalapú ingatlanadó ellen tiltakoztam, elsősorban azt a veszélyt láttam, hogy az adó az ingatlanok állapotának romlását idézheti elő. Különösen olyan esetekben, amelyeknél ma sincs semmi biztosíték arra nézve, hogy a tulajdonos gondoskodik az ingatlanról.

Két alapvető esetet különböztethetünk meg ezen a téren: az egyik, amikor a tulajdonos nem képes az ingatlan karbantartásáról gondoskodni, a másik pedig az, amikor szánt szándékkal "le akarja rohasztani", mert teszem azt, csak életveszélyes állapotban bonthatja le és építhet sokkal nagyobbat a telekre. Ez utóbbi kategóriába tartozik az is, amikor valaki az ingatlanát azért "nem tudja kiadni", mert értékén felüli összeget szeretne kapni érte. Egyetlen településnek sem tesz jót, ha használaton kívüli ingatlanok sorakoznak. Nemcsak esztétikai, hanem sok esetben biztonsági problémákat is felvetnek az üres épületek, üzlethelyiségek, stb.

Mindezen okokból az adó lényeges eleme az ingatlan saját állapotát jellemző kód és annak dinamikája.

Amig az infrastruktúra mértékét jellemző kód alacsony értéke az önkormányzatnak alacsonyabb bevételt hoz, addig az ingatlan saját állapotát értékelő kód fordított arányban működik: minél elhanyagoltabb egy ingatlan, annál magasabb adót kell fizessen a felelőtlen tulajdonos!

is párosulnak, amelyek hiányában a tulajdont el lehet árverezni.

Meg kell különböztetni üresen álló, de karbantartott, jó állapotú ingatlant és olyat, amely állaga romlik, vagyis elhanyagolt. Utóbbiak elbírálása a legsúlyosabb.

A tudatos "lerohasztás" ellen kirótt extra-magas ingatlanadó "mozgásba hozza" a tulajdonosokat, és a városrendezés hatékony eszköze.

Abban az esetben sincs kivétel, ha valakinek arról a lakásáról van szó, amelyben lakik, és pénzügyi lehetőségei a felújításra nincsenek. Ilyenkor nemcsak az a megoldás kínálkozik, hogy a lakást eladja, idős ember esetében esetleg életjáradék-szerződést köt, hanem az ingatlan tatarozásra kedvezményes, önkormányzati kölcsönt is kaphat ugyanebből az adóalapból.

3. Az adó dinamikusan változik azon körülményektől függően, amelyeket egyfelöl az önkormányzat, másfelöl az ingatlantulajdonos is képes pozitiv, vagy negatív irányban befolyásolni. Éppen ezért az összeg a körülmények változásának megfelelően lehet pozitiv befizetés, vagyis adó, de negativba is fordulhat, amikor az ingatlantulajdonos felé támogatásként jelenik meg.

Egy település elvárható infrastrukturális ellátottságát a kor technológiai szinvonala és a társadalmi környezet igényessége befolyásolja.

A lehetőségek felvonultatása várostervezői, szakmai feladat, a döntés, hogy mindezekből melyek adekvátak az adott településre nézve – a lehető legszélesebb, társadalmi koncenzus mentén hozható meg.

Jelenleg, arra a kérdésre, hogy milyen infrastruktúrális szintű kellene legyen a "mi" településünk, az esetek túlnyomó többségében még a település választott és szakmai vezetői sem tudnak határozott választ adni, nemhogy közösségi egyetértés alapján kitűzött célként szerepelne.

Amikor az ingatlanadó-bevezésének jótékony következményeire utaltam, többek közt azt is ebbe a kategóriába soroltam, hogy bizonyos, a település lakóközössége szempontjából alapvetően fontos, egyetértésen alapuló döntés meghozatalát is kikényszeríti.

Ha az "elvárható" infrastruktúrális ellátottságot egy adott településen 100 egységnek tekintjük, az egyes ingatlanokra vonatkozó állapotot jellemző kód 1-100-ig terjedő intervallumba esik. Az esetek többségében az elvárhatónál szerényebb az infrastruktúrális ellátottság az egyes ingatlanokra nézve. A különbség megszüntetése az önkormányzat feladata. Mivel az adó mértéke az infrastruktúrális ellátottság szintjétől függ, az adott településen akkor szedhető a maximálisan megállapított adó, ha ez a szint az "elvárható" maximum. Vagyis az adó, az önkormányzatot arra ösztönzi, hogy minél inkább közelítse meg az "elvárható" szintet. Például, egy községben a csatornázás és a szennyvíz biogépes tisztítása az ellátott körzet ingatlanjainak adóemelésével bővíti az önkormányzati gazdálkodás bevételeit.

Mindkét esetben az adóemelés bizonyos plusz-szolgáltatást fed le, ezért válik elfogadhatóvá az adóalanyok szemében.

Magukat a településeket is kategorizáljuk az elvárható infrastruktúrális ellátottságot illetően. Ebben a különböző településfajták (tanya, tanyaközpont, falu, kisközség, nagyközség, körzetközponti jellegű település, város, stb.) szükséges infrastruktúrális minimunát és elvárható szintjét jelöljük meg, például egy magányos tanya infrastruktúrális szintje 1 – 20-ig terjedne, Budapesté 50-100 közötti lehetne. A településfajták közt lehetnek átfedések is. A minimumot mindig az jelentené, hogy az adott településen még a minimum szintjén is elfogadható, emberi életet lehet élni, a maximumot pedig az, hogy a kor technológiai színvonalán mi az elvárható infrastrukturális szint. Nyilvánvalóan, egy magányos tanyaépületben akkor is lehet emberi módon élni, ha van egészséges ivóvíz, de nincs talajhővel történő légkondícionálás, és nem éri el óránkénti sűrűséggel tömegközlekedés. Ugyanakkor ez a fajta kategorizálás támpontot adhat arra vonatkozóan, hogy az adott település infrastrukturális szintjét tekintve milyen "mélyen vagy magasan" van a kor adta lehetőségektől.

Vannak olyan esetek, amikor a településen belül az infrastruktúrális ellátottság szintje az adott település kategóriáján belül még a minimumot sem képes megütni. Például Budapesten vannak még ma is csatornázatlan körzetek. Azért, hogy ezek az esetek végképp megszünjenek a kategória-minimum hiánya súlyosan érinti az adott önkormányzatot, mert ilyenkor az infrastruktúra-jellemző szám minuszba fordul, vagyis az ingatlanadó ezen összetevője nem bevételt, hanem kiadást jelent az önkormányzat számára.

De a mínuszba-fordulás nemcsak aféle "büntetésként" jelentkezhet, hanem az önkormányzat részéről tudatos támogatásként is, amikor például egy lepusztult önkormányzati épületet közösségi rehabilitációra ad át, és a feladatátruházást ismeri el ebben a formában.

2. Az adó mértékét az ingatlantulajdonosnak nyújtott városias infrastruktúra fejlettsége határozza meg elsődlegesen.

Optimális esetben az egy főre eső költségek kiegyenlítődnek.

Magyarországon, a települések nagy részében, közel sincs optimális helyzet. Ennek számos, történelmileg kialakult oka van, amelynek következtében a vidéki települések legnagyobb része ma önfenntartásra képtelen. Az állami támogatási rendszer pedig nemcsak bizonytalan kimenetelű anyagi függőséget jelent, hanem további önállótlanságra szocializál.

Másfelöl, a nagyobb települések, körzeti funkciójukra való tekintettel, arányaiban is nagyobb támogatásra tartanak igényt, amely a hatékonyságra való törekvést akadályozza.

Budapest mindezen problémák csúcspontja: magas költségek, rossz gazdálkodás, szervezetlenség és egyre nagyobb állami támogatásra irányuló gazdaságpolitika.

A jelenlegi rendszer nemcsak a világgazdasági válságra való tekintettel fogyó központi források miatt tarthatatlan, hanem mert hiányzik belőle a jobb működésre ösztönző elem, a természetes, emberi aktivitást serkentő momentum. A "rendcsinálás" célja tehát nemcsak a felesleges költségek csökkentésével a hatékonyság fokozása, hanem az emberi aktivitásban rejlő, mindezidáig fel nem tárt tartalékok mozgósítása.

Az önkormányzat feladatainak újrafogalmazása és azok áttekinthető rendszerezése során valójában újra kell szervezni az ország település-hálózatának hierarchikus rendszerét. Azt a kuszaságot, amelyet a szocialista állam központosított döntések és feladatleosztások módszere alakított ki, és amit a rendszerváltás óta sem sikerült felszámolni, egyetlen "nagytakarításban" kell megoldani. Valójában, a kormány minden reformtörekvése beépíthető az önkormányzatok önálló gazdákodását célzó törvénybe. Az elmaradt gazdasági rendszerváltásnak ez a törvény lehet a motorja.

A szocializmusban alkalmazott egalizációs elv helyett a "mit miért fizetünk"-elv lép, amely nem mossa össze a különbözőséget, hanem felszínre hozza, és ezáltal teszi megoldhatóvá a problémákat. Szó nincs a szolidaritás megszünéséről. Éppen azzal, hogy tisztázzuk a problémák gyökerét, az ok-okozati összefüggéseket – felkeltjük az egyéni szolidaritás érzését, amelyet a szocialista rendszer majdhogynem kiirtott az emberekből.

A külföldön alkalmazott differenciált ingatlanadó alapja is az infrastruktúrális ellátottság mértéke. A néhol bizonyos környezeti hatásokat is ötvöző többtényezős egyenlet azonban közel sem képes azokat a különbözőségeket magába foglalni, amelyek az egyik települést megkülönböztetik a másiktól, illetve egy-egy településen belül differenciálni képesek a különböző adottságú ingatlanok között. A számítógép megjelenése viszont lehetővé teszi számunkra, hogy az infrastruktúrális ellátottság minden lehetséges szintjét képesek legyünk megkülönböztetni.

A szolgáltatás-alapú ingatlanadó is, végső soron tükrözi az ingatlanok értékének különbözőségét, de ezt nem egy becsült forintérték alapján teszi, amelyet a kereslet és a kínálat piaci ingadozása befolyásolhat, hanem egyértelműen megfogalmazott műszaki paraméterek alapján.

Tehát, amikor az ingatlan jellemzésére szolgáló kódot kialakitjuk, első lépésként feltárjuk az infrastruktúrális ellátottság mértékét. Nem egyszerűen az állapotot rögzítjük, hanem egymás mellett két értéket határozunk meg: egyik a település adottságainak megfelelő, jelenidejű, elvárható infrastruktúrális ellátottság, a másik pedig a jelenidejű állapot. A kettő közötti rés indikálja a cselekvést, amitől ez az adó dinamikussá válik.

  1. "Eladható" legyen, vagyis széles társadalmi rétegek érdekeivel essen egybe, amit az adó-, és támogatásrendszer kommunikációjában világosan ki is tudunk mutatni.

Ahogy a bevezetőben említettem, egy újabb adókonstrukció sikere áll vagy bukik azon, hogy mennyire sikerül elfogadtatni. Ezért, semmiképp nem jelenhet meg mint egy, a meglévőkön felüli, újabb adófajta, hanem csakis, mint a jelenlegi kaotikus helyzetet felváltó eszköz a rendcsinálásra.  A törvényjavaslat előkészítésével párhuzamosan, folyamatos, interaktiv kommunikációra van szükség. Tekintettel arra, hogy a jelen javaslat valóban a rendcsinálást tartja a legfontosabb dolognak, a tartalom nemhogy ellentmondásban lenne a kommunikativ céllal, hanem kifejezetten erősitik egymást. Az adóalanynak az első perctől kezdve azt kell éreznie, hogy ez a rendszer az ő érdekében, és az ő együttműködésével jön létre.

Első lépésben fel kell tárni mindazokat a forrásokat, amelyekből ma egy önkormányzat gazdálkodhat. Ezzel szemben, ugyanilyen aprólékosan elemezni kell, hogy milyen feladatai vannak, illetve kellene, hogy legyenek az egyes önkormányzatoknak.

Az új adórendszer kimondott és valódi célja a bevételek és a kiadások közti egyensúly kialakítása oly módon, hogy közben minden egyes tétel szükségszerűségét is felülbíráljuk.  

Mivel az ingatlantulajdonosok túlnyomó többsége a rendszerváltás előtt szocializálódott, meg kell küzdenünk azzal, hogy elvárják az állami gondoskodást, anélkül, hogy tudatosulna bennük - az "állam pénze" az adófizetők zsebe. Amikor a 13. havi nyugdíj összegének maximálása kapcsán azt mondta egy idős ember, hogy "Gyurcsány elvette tőlünk..." akkor ezért nemcsak az ellenzék propagandája  a felelős, hanem annak a tudatállapotnak a hiánya is,  amely az államkassza bevételeiben az adófizetők pénzét látja. Ahhoz, hogy sikeresen tudjuk megalkotni és végrehajtani az új adótörvényt, nem ítélkezhetünk "az emberek" tudatlansága felett, hanem éppen úgy figyelembe kell vennünk, mint bármely objektiv tényezőt.

Az új adótörvény úgy akar financiális egyensúlyt létrehozni az önkormányzatok működésében, hogy lerövidíti az utat az adófizető pénze és a felhasználás között. Azt a legegyszerűbb ember is megérti, hogy ha kiiktatunk néhány áttételt, akkor kevesebb pénz forgácsolódik el. Ha meg akarjuk győzni arról, hogy az önkormányzat a bevételeket a városlakók valódi szükségleteinek a kielégitésére fordítja, akkor ezt a folyamatot teljes egészében, világosan be kell mutatnunk.

A törvényalkotás folyamatának pontos bemutatása nemcsak azzal az előnnyel jár, hogy a kész törvényt könnyebb lesz elfogadtatni, hanem azzal is, hogy menet közben kiderülhetnek olyan részletek, amelyek nem eléggé kidolgozottak, vagy problematikus az alkalmazásuk. Arról nem is szólva, hogy az az attitűd, amely szerint a legkiválóbb szakember is tanulhat a legiskolázatlanabb ember élettapasztalatából, egyszerre segít a lehető legjobb törvényt megalkotni, és a lehető legkedvezőbb megítélést kivívni a széles tömegeknél. 

Az új adótörvény, előreláthatóan nehéz pontja lesz a közteherviselés igazságosságának magyarázata. Az alap nem a jól ismert: " a gazdagoktól elvesszük és a szegények közt szétosztjuk" -elv, hanem az, hogy az emberi környezet mindannyiunk számára fontos, ezért mindannyiunknak kell fizetnie ezért. A fizettség mértéke pedig nem az, hogy ki mennyit tud, vagy akar, hanem az, hogy ki mennyit "fogyaszt" a település infrastruktúrájából, mint tulajdonos – nincsen "ingyenebéd" és "nem kötelező" tulajdonosnak lenni.

1.rész_ elérendő célok - az adó jellemzői

1. "Eladható" legyen, vagyis széles társadalmi rétegek érdekeivel essen egybe, amit az adó-, és támogatásrendszer kommunikációjában világosan ki is tudunk mutatni.

2. Az adó mértékét az ingatlantulajdonosnak nyújtott városias infrastruktúra fejlettsége határozza meg elsődlegesen.

3. Az adó dinamikusan változik azon körülményektől függően, amelyeket egyfelöl az önkormányzat, másfelöl az ingatlantulajdonos is képes pozitiv, vagy negatív irányban befolyásolni. Éppen ezért az összeg a körülmények változásának megfelelően lehet pozitiv befizetés, vagyis adó, de negativba is fordulhat, amikor az ingatlantulajdonos felé támogatásként jelenik meg.

4. Az egész rendszert az a kérdés motiválja, hogy "Mi a település közösségének érdeke?" Az önkormányzat, mint  gazdálkodó szervezet  és az egyén, mint a településen ingatlannal rendelkező  érdeke  is ebből közvetkezik, fokozatosan és hosszú távon.

5. Azon felül, hogy ez az adórendszer egyfajta automatikus kapcsolatot hoz létre a humánus település kialakítása és a kiegyensúlyozott pénzgazdálkodás közt, a rendszer jellegéből következik a gazdálkodás transzparenciája.

6. Az életkörülmények javulása, a kiegyensúlyozott pénzgazdálkodás és a közösség számára tökéletesen átlátható településgazdálkodás egymást feltételező és egymás hatását erősítő folyamatként kell megjelenjenek. Ezért a rendszerbe beépülnek bizonyos automatizmusok.

7. Éppen az átláthatóság szolgálja majd az önkormányzati korrupció ellehetetlenülését, a hatékonyabb gazdálkodást és a technikai fejlesztés folyamatos igényét.

8. A rendszer folyamatosan alakítja át a településgazdálkodást, amelyben a cél, hogy az adott önkormányzati egység minél önállóbban gazdálkodhasson, vagyis csökkenjen a kormányzati támogatástól való függőség, ugyanakkor eszköze legyen a hosszútávú, komplex és felelősségteljes tervezésnek.

9. A rendszerbe a fenntartható fejlődés környezetvédelmi követelményeinek megfelelő mutatókat is beleépítünk, illetve az erre kidolgozandó számítógépes program mindig alkalmas kell legyen olyan új tényezők befogadására, amelyet ma nem tudunk számításba venni.

Újabb csevej a Zsidónegyedről. A nemtudomhányadik, amelyen, héberből forditva - csak a vizet daráljuk, tökéletesen értelmetlenül. Nem azért, mert hülyeségek hangzanak el, hanem mert bármi is hangozzák el egy ilyen eseményen, a dolgok a maguk módján, és tőlünk teljesen függetlenül mennek tovább. Mert azok, akik a döntéseket hozzák, sőt azok is, akik a döntéseket előkészitik - tökéletesen alkalmatlanok arra a feladatra, ami rájuk van bizva.

Nem hiszek sem a kerület, sem a főváros, de még a minisztérium választott és kinevezett vezetőinek, szakalkalmazottainak a jóhiszeműségében, kevésnek tartom a tudást, amely a döntéseket megalapozza, és még kevesebbnek tartom azt a szakmai tisztességet, amely azokban az emberekbe szorult, akiknek kezük-lábuk a Zsidónegyed pusztításában benne van!

Undorítónak tartom azt a szemforgatást, amit a hivatalok bürokratái időről időre eljátszanak nekünk, minha mi mindannyian gyengeelméjűek lennénk, ők pedig a szakmai tisztesség mintaképei! Nem hiszem el egyetlen szavukat sem! Ha ennyire képesek, akkor két lehetőségük van: vagy azért kell elhagyják a helyüket, mert alkalmatlanok, vagy azért, mert a szakmai tisztességük nem engedi, hogy azt a gyalázatot folytassák, amit immáron öt éve, tudván tudva végeznek!

Rendkívül hízelgőnek tűnt, hogy Beleznay Éva felsorolta azoknak a szakembereknek a nevét, akik a maguk területén, minden megbízás nélkül, csupán lelkiismeretüktől vezérelve írtak, kutattak, terveztek... ez volt az első "kredit" öt éve - nem köszönet! A munkánkat annyira sem értékelte a hivatal, hogy egy levélben megköszönje, arról már nem is beszélve, hogy a nálunknál boldogabb országokban a kormányzat nem süllyeszti a fiókok mélyére az ilyen munkákat, hanem  összecsődítették volna az aktiv szakgárdát, hogy közösen gondolkodjunk tovább a lehető legjobb megoldáson. Mellesleg, azt, amit mint esetleges megoldási lehetőséget Beleznay Éva említett, már 2004 tavaszán leírtam, csak egy kicsit pontosabban és módszeresebben - nem kell feltalálni a meleg vizet öt éves késsésel! Vagy azt gondolták, hogy pihentetik egy kicsit az "ötletet", amit akkor még nem értettek, aztán előveszik pár év múlva, és mint a sajátjukat bemutatják,  a szerző olyan hülye, hogy észre sem veszi, hogy ezt ő már kitalálta egy ideje?

Nagy Béla megsértődött azon, hogy nem tartom jónak az általa készített szabályozási tervet, majd elújságolta, hogy az én tanulmányomat is "beépítette" abba... el voltam képedve, természetesen. Nem a meghatottságtól és a megtiszteltetéstől, hanem a szerzői jogok ilyetén való sárbatiprásától, egyrészt, másrészt, hogy miként lehetett az én tanulmányomat beépiteni egy olyan tervbe, amivel nem értek egyet. Állítólag nem ismerem eléggé a tervet - úgyhogy, ha megkapom a teljes anyagot, tüzetesen átnézem, és visszatérek - hátha lesz valami meglepetés benne. Mindenesetre, amit ismerek a KSZT-ből, az még mindig elborzaszt.

Kifogások bőven, itt minden felelős a maga munkáját elemezve megállapította, hogy ő a legjobb munkát végezte, a leglelkiismeretesebb a Földön, csak az eredmény katasztrófális. És van képük kiülni a pódiumra szembe azzal a közönséggel, akik nagy része évek óta kiséri figyelemmel azt a tehetetélenséget, amit a KÖH képvisel, ahogy a hivatal keze nyomán mennek tönkre a műemléknek nevezett épületek (Gozsdu, Sip utca, Holló utca...), vagy a főváros, a maga szánalmas siránkozásával, hogy mindenről a kerület  tehet...közben a főváros politikai vezetése puszipajti kapcsolatban a kormánnyal, ami szintén nem csinál semmit, mert másban is csak töketlenkedik, miért pont a Zsidónegyeddel tegyen kivételt...

Elég volt! 

Elég volt ezekből a szakembereknek álcázott bürokratákból, ezekből a magyarázkodó tervezőkből, ezekből a tehetetlen és korrupt politikusokból, akik keze nyomán csak pusztulás vár a városra, és nemcsak a Zsidónegyedre!

Kapcsolódó cikkek:

Zsidónegyedek

Toporgás a Zsidónegyedben

A hatalom pénzéhsége

A hatalom reagálási sebessége

A szabálytalanság szépsége

Az építészek felelősségről

Tökölődés

Gozsdu

A belváros közösségi rehabilitációja

A belváros rehabilitációja - az utcák hármas felosztása

A városi terület értéke

Srófadó

Azt hiszem, hogy 2004 őszén, amikor felismertem Demszky tehetelenségét, érdektelenségét, dölyfösségét, és ez még csak a kezdet volt, leginkább az bosszantott, hogy ez az ember más, mint akinek korábban ismertem.

1984-ből volt emlékem róla, és sokáig dédelgettem azt a hitet, hogy  húsz év alatt az ember nem fordul ki önmagából.

Tévedtem.  Pedig tudhattam volna, hogy vannak emberek, akik, ha mégoly tehetségesek is,  elvesztik egyensúlyukat attól, hogy felemelkedtek.

Hübrisz -  aminek kialakulásában bizonyára szerepet játszanak bizonyos személyiségjegyek is, de többnyire olyanoknál teljesedik ki, akik túl hirtelen emelkedtek, túl mélyről, túlságosan magasba.

A parasztok azt mondják, hogy ha túl sok az eső, a gabona megnyúlik, de vékony a szára, nincs tartása, hamar megroppan - oda a termés.

Az első ilyen férfi, akit ismertem, a második férjem volt, akinek a tehetségét mindig nagyra tartottam, és ezért, valószínűleg túlságosan sokáig elnéztem neki az ostoba és gyarló cselekedeteit. De amikor már azt hitte, hogy mindent megtehet, mert ő minden norma felett álló csoda, akkor megráztam magam és ettől elhasalt a homokban, az akkor divatos selyem öltönyében. Amikor megismertem, szakadt farmerben és edzőcipőben, félrecsúszott vállú trikóban,  a tehetsége csillogott, a végén már csak a lakkcipője.

Ahogy elnézem ezeket az öltönyös urakat, akik gondosan megválogatott, széles nyakkendőjükkel páváskodnak, miközben akkora ostobaságokat mondanak a mikrofonállványként meghajló médiával körbevéve, hogy józan ésszel követni sem lehet - úgy érzem, ez már nem is igaz.

Ez egy őrült színjáték, amelyben a szinpadon jönnek és mennek az öltönyös balfácánok, miközben a közönséget odaszíjjazták az ülésekhez, és kint megnyitották a gázcsapokat.

"Eladható" ingatlanadó

az önkormányzatok pénzügyi önállóságát célzó,

transzparens gazdálkodásának megteremtése érdekében.

Bevezető: 

Az ingatlanadó szükségessége időről-időre felmerül, de amíg csak egy újabb adótételként jelenik meg, addig bukásra van ítélve. Nemcsak az Alkotmánybíróság döntése miatt, miszerint a legutóbb megfogalmazott "luxusadó"-tipusú ingatlanadó ellentmond a közteherviselés követelményeinek, hanem mert a szimpla értékalapú ingatlanadó ugyanolyan állampolgári engedetlenségbe torkollik, mint a legtöbb adónem Magyarországon, és tétlenségre, vagy negatív cselekvésre inspirál. Abban a koncepcióban, amelyet az alábbiakban részletezek, onnan indulunk ki, ahová az értékalapú ingatlanadó nem jutott el: hogy az adó-, és kedvezményrendszer milyen pozitiv változásokat hozhat létre egy településen, mind a kiegyensúlyozott gazdálkodásban, mind a közterületek rendjében, és cseppet sem utolsó sorban az ott lakók és településre látogatók közérzetében!

Ugyanis az adófizetés, nézetem szerint, egy szociálpszichológiai folyamat, amelyben a gazdasági alapoknál sokkal nagyobb súllyal esik latba az adófizetők közérzete, hajlandósága. A magyar állampolgárok jelentős része azért nem fizeti a rá kirótt adót teljes egészében, mert nem hajlandó erre, nem azért, mert nem lenne képes rá. Az adó-nem-fizetés a polgári elégedetlenség azon formája, amikor az adóalany nem ért egyet az adója elköltésének módjával. Ha képesek vagyunk meggyőzni arról, hogy a befizetései olyan közösségi érdeket szolgálnak, amely végső soron az ő egyéni érdeke is, akkor és csakis  akkor lesz majd hajlandó fizetni. Ez a történet nem arról szól, hogy miképpen lehet feltölteni az üres önkormányzti kasszákat, bár a végeredményt illetően, idővel ez is megvalósul, hanem arról, hogy miként lehet rávenni az embereket, hogy saját közösségük  érdekében hajlandók legyenek együttműködni, és bizonyos áldozatokat hozni.

Egy olyan országban, mint Magyarország, ahol több nemzedéken keresztül a hatalom őszintétlensége aláásta az emberek bizalmát, mindenekelőtt ezt az elveszett bizalmat kell a törvény-tervezetnek visszaszereznie, mégpedig azzal, hogy tökéletesen átlátható és érthető a legkevésbé iskolázott emberek számára is. Az adó célját kell tisztázni, vagyis azt, hogy mire fordítják az önkormányzatok a pénzt, és csak azután jöhet a közösség kiadásának fedezeteként szükséges adó beszedésének minden részlete.

Ez az adófajta nem csupán a Pénzügyminisztérium hatáskörét érinti, bár kétségtelen, szerves része kell legyen az átfogó adóreformnak. Ugyanakkor a szolgáltatásalapú ingatlanadó alapvető célja, hogy az önkormányzatok gazdálkodását teljesen új alapokra helyezze.

Szempontrendszere pedig úgy van kialakítva, hogy az a települések meglévő értékeinek védelmét éppannyira szolgálja, mint a korszerű energiagazdálkodást, környezetvédédelmet, szociális és közegészségügyi problémák megoldását.

A javaslat hangsúlyos része a hivatali korrupció megelőzése, mégpedig a jól működő demokráciák bevált módszerével, a pénzügyi folyamatok teljes nyilvánosságával.

Az önkormányzatok működésének teljes pénzügyi keresztmetszetét érinti a bevételek és kiadások online ellenőrizhetősége, valamint a döntésekért felelős személyek megjelölése.

Nem értem, hogy miért akarnak oly sokan, visszatérni a szocializmushoz?

Hiszen a szocialista rendszer nemcsak Kelet-Európában, hanem a nálunknál jóval tehetősebb országokban is megbukott: a szociális gondoskodásnak a Nyugaton ismert módja  is működésképtelen.

Nézetem szerint azért bukott meg, mert a szociális háló semlegesítette az embert előrevivő, természetes, feltörekvési vágyat.

Nemrég egy filozófus mondta, hogy redszerint a tanitványai döbbentik rá, hogy a fogalomrendszert időnként újra kell értékelni, hiszen amit axiómaként kezeltünk, talán (már) cseppet sem az. A lakáspolitikával kapcsolatban is, attól tartok, hogy az alapfeltevéseknél kell kezdeni újragondolni a témát. Az állam szerepénél. A gondoskodó állam helyett az okosan szabályozó, a folyamatokat csak katalizátorként pozitiv irányba terelő állam kéne lépjen.

Nem támogatást, hanem ösztönzést!

Mi eredményesebb: egy igavonó elé friss abrakot tenni, amiért előremegy, vagy a hátsóját tolni egy bizonytalan cél felé? Az abrakolós technikának nem mond ellent, hogy a lesántultat segíteni kell. Tehát szó sincs arról, hogy a siker protestáns elve szerint aki lemaradt, az megérdemli, csupán arról, hogy olyan rendszert kell alkotni, ami a társadalom minden rétegét pozitiv irányba ösztönözni. Szemben a szocialista gondolkodással, amely a sikeresek adójából támogatja a lemaradtakat. Utóbbi ugyanis legfeljebb csalásra ösztönöz. A sikerest jövedelme egy részének eltagadására, a kevésbé sikerest pedig arra, hogy még annyit se tegyen a jövője érdekében, mint amit addig tett.  

Tulajdonképpen, a magyar lakásállomány privatizációja is egy ilyen szocialista gondolkodás miatt vált anomáliává. Azzal, hogy a tulajdonért szinte semmit nem kellett tenni, olyanok is tulajdonosokká lettek, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy a tulajdon birtoklása felelősség. A legfurcsább, hogy miközben a piacra került egy tekintélyes nagyságú, katasztrófálisan rossz állagú, használt-lakástömeg, ez nem vitte le kellőképp az árakat, hanem az új, szintén nem különösebben jó minőségű lakások árát vitte fel az érthetetlenség határáig. Nemcsak Budapesten, hanem például az általam vizsgált pécsi ingatlanpiacon is erős  a kinálat a rossz lakásokból, de ennek ellenére sem sok a jó minőségű új lakás építése. A piac stagnál, az eladásra kínált lakások hosszú hónapokig nem kelnek el, de mintha ez sem motiválná az eladókat reálisabb árak meghirdetésére. A drágább lakások szinte egyetlen érdeme a városon belüi jobb elhelyezkedés, nem pedig a gondos tervezés és jó minőségű kivitelezés. Arról nem is beszélve, hogy mind a mai napig építik a XXI. században már jócskán elavult, az ökológiai és energetikai szempontokat figyelembe nem vevő lakóépületeket.

Ebben a helyzetben szociális bérlakásokat építeni a legésszerűtlenebb cselekedet.

Ugyanakkor, okos állami intézkedésekkel előre lehetne lendíteni a lakáspiacot, és valódi értékük szintjére visszanyomni a gyenge lakásokat. Ehhez egyrészt kíváló minőségű lakások építését kell ösztönözni, másrészt a fékadók megszüntetésével elősegíteni a mobilitást! A "nehezen mozduló magyar" egyik jogos indoka a lakásvásárlást-eladást büntető illetékrendszer.

A minőségi lakásépítés ösztönzésére az állam törvényt fogadhat el, miszerint minden építési engedély feltétele a megújuló energiák alkalmazása. Ezzel jócskán elkéstünk, de jobb most, mint még később ezeket a rendeleteket meghozni. Napkollektor, napelemek, szélkerék, hőszivattyú és számos lehetőség közül, ki kell választani egy olyan kombinációt, amely a magyar éghajlati viszonyok mellett a leggazdaságosabb és ezt épúgy megkövetelni, mint azt, hogy egy háznak legyen teteje. Ez a követelményrendszer, kétségtelenül, megnöveli a beruházási költségeket, viszont 10-15 éven belül megtérül, az ország energiamérlege szempontjából pedig már a lakások átadásának pillanatában kedvezőbb helyzetet teremt. Éppen ezért az állam nemcsak egy kikerülhetetlen követelményrendszert állít fel, hanem anyagi ösztönzőket is hozzárendel.  Ma  is lehet pályázni egy 20-25%-os költségvisszatérítésre, de ez, legfeljebb arra ösztönöz, hogy ha valaki magánpasszióból mondjuk napkollektort szereltet fel, akkor számla nélkül tegye, hiszen így procedúra nélkül ugyanahhoz a kedvezményhez jut.

Áttorést azzal lehetne elérni, ha miközben az építési engedély feltétele a korszerű energiagazdálkodás, ilyenkor automatikusan, az állam negyven százalékos árengedményre jogositó bizonylatot ad, teszem azt, az elkövetkezendő 5 évben. Ezzel nemcsak az új lakások lesznek korszerűbbek, hanem a megnövekedett kereslet megteremti a szélesebb kínálatot, a nagyobb volumenű termelés pedig drasztikusan csökkenti az árakat. Mellesleg, a munkanélküliség csökkentésére is célszerű lenne olyan környezetkímélő technológiákba invesztálni, mint napkollektor vagy napelemgyártás, ahelyett, hogy annak örülnénk, hogy autógumi-gyárat telepítenek külföldi befektetők.

Az 1970-es években Izraelben igy teremtették meg a napkollektorok széleskörű alkalmazásának feltételét. Az egyre alacsonyabb áru napkollektorokat aztán a már régebben épült lakások tulajdonosai is megvették. Ma már elképzelhetetlen olyan izraeli lakás, ahol a használati melegvizet nem napkollektorral állítják elő.

További követelmény lehetne a szürkevíz-visszaforgatásos WC-öblítés, amely nemcsak a lakók vízszámláját csökkentené, hanem országos szinten is jelentős megtakarításhoz vezethetne a szennyvízkezelésben.

A korszerűsítés jegyében meghirdetett panel-program legnagyobb baja, hogy a lakásokat csak a húsz-harminc évvel ezelőtti szintre hozza vissza, ahelyett, hogy a felújítást már olyan újításokkal toldaná meg, amely az elkövetkezendő húsz évre mutatnának előre. Például a napkollektorok elhelyezésével a tetőkre, a szélkerekek mellé, vagy a betonfelületek napelemekkel való borításával mini-erőművek létrehozása, a hálózati terhelés csökkentésére.

Az összehangolt intézkedéssor, amely a minőségi lakások építését ösztönözné anélkül, hogy az építésüket lényegesen megdrágítaná, fokozatosan reális szintre helyezné a teljes lakásállomány ár-érték viszonyait.

A vacak lakások végre az értékük szerinti áron kelnének el, ami végső soron ennek a lakásállománynak a javulásához is vezetne, hiszen kedvező terepe lehetne a saját erőből való felújításoknak, illetve olyan emberek számára is elérhető árúvá válna, akik ma nem tudnak lakást venni.

Nincs értelme visszasírni az önkormányzati lakások rendszerét, hiszen az önkormányzatok régen és most sem jó tulajdonosok. Az önkörmányzati tulajdonban maradt üzletek Budapesten, híven tükrözik, hogy jobb ha privát emberek foglalkoznak ingatlankezeléssel. Ellenben az értékükre visszaesett árú régi , bérházi lakásokat megvehetnék olyan emberek, akik például, ebben látják nyugodalmas öregségük biztosítékát: olyan piaci alapú, de megfizethető lakásbérletet lehetne újra megteremteni, ami az államosítások nagy éve előtt jól működött.

Az emlegetett lakáspolitika szükségessége helyett, úgy gondolom, hogy  komplex, rendszerelvű, problémamegoldó gondolkodásra van szükség a lakásgazdálkodás, a városfejesztés és a környezettudatos életforma megteremése ügyében is.

Nos, azt hiszem, hogy nyilvánvaló az előző bejegyzésből, hogy bódékat pedig nem szeretnék ebben a városban. Piacozni a Vásárcsarnokokban kell - tudom, sokhelyütt szupermarketeket telepítettek a gyönyörű vásárcsarnokokba, a rövidlátás jeles példájaként, de ebből a helyzetből kell kiindulnunk...

Szögezzük le: sok kis üzletből álló utcákra szükségünk van, nekünk városlakóknak, de célszerű lenne a magyar termékek forgalma szempontjából is. A világmárkák terpeszkedő üzleteibe aligha kerül magyar munkaerő által előállitott termék, pedig a gazdaságélénkítésnek éppen az lenne a lényege, hogy a helyi kezdeményezést támogassa.  A pozitiv, spontán folyamatok erősítése lenne a kormányzat dolga , városi méretekben az önkormányzaté.

A megoldás ott keresendő, ahol a városi közösség érdeke és az egyes, személyes érdekek összekapcsolódnak. A városgazdász dolga éppen az, hogy ezeket az érdekegyezéses pontokat megtalálja. Az egyéni érdek ebben az esetben egyfelöl az üzlet tulajdonosát, másfelöl az üzemeltetőjét jelenti. Az utóbbi a város szempontjából a fontosabb elem.

Tegyük fel, hogy a Kossuth Lajos utcában, ahol minden második üzlet zárva van, és a kinyíló üzletek meteorit-gyorsasággal mennek tönkre és váltanak, megvizsgálnánk, hogy minden egyes üzlet miért úgy működik, ahogy. Egyfelöl kiderülne, hogy számos belvárosi üzlet önkormányzati tulajdonban van, és nemrégiben éppen arról folyt a vita, hogy az alacsonybérű üzletek bérlői szélek lesznek eresztve, mert az önkormányzat több pénzt akar. Csakhogy ebben az esetben a kis, helyi vállalkozásoknak az esélye a nullára csökken, hogy egy ilyen üzletet kibéreljenek, illetve az üzletből megéljenek.

Az okos városvezetés nem akarhat bezárt üzleteket, eladósodott kereskedőket. Éppen ezért azt mondja, hogy az üzlet városi adót fizet a kihasználtsága mértékében. Ezt a városi adót a tulajdonos fizeti, mégpedig úgy, hogy ha az üzlet nincs kihasználva, vagyis mocskos kirakatokkal üresen áll, akkor igen nagy összeget kell fizessen, kvázi "kártérítésként" a városnak, hogy azt az ocsmányságot eltűri. Viszont, ha az üzletet bérbe adja, akkor ez a büntetőadó megszűnik, és még az üzlet felújításához is kaphat támogatást a fenti adóalapból.A rendszer a főváros ellenörzése alatt állna, így megszűnnének a területi adottságoktól függő eltérések, másrészt, a kerületi önkormányzati tulajdonú üzletek után az önkormányzat nem az egyik zsebéből a másikba tenne pénzt, hanem egy független kasszába szállna a bevétel.

Vagyis azt akarjuk elérni, hogy minden üzlettulajdonos tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az üzlete működjön! Akkor is adja ki bérbe, ha nem havi félmilliót fizet valaki, hanem csak százezret, mert ha üres, akkor a tulajdonosnak kell havi félmillió adót fizetnie!

A fentiekből következik, hogy az üres üzlethelyiségek tulajdonosaitól befolyó adó alkalmas lehet arra, hogy a felújítást támogassa, sőt, az üzletes utcák gyalogosbaráttá való átalakítását is. Mert a Kossuth Lajos utca nemcsak a tulajdonosok kapzsiságából fakadóan van tele üres üzlettel, hanem azért is, mert az autófolyam lehetetlenné teszi a nyugalmas sétát, ami elengedhetetlen egy üzleti forgalmat lebonyolítani akaró utcában.  Tehát a dolog nincs azzal elintézve, hogy a tulajdonosok fizessenek büntetőadót, hanem a városnak magának is hozzá kell járulnia azzal, hogy például levesz kétszer egy sávot a gépjárműforgalomból, fasort telepít, gondozott buxusokból zöld elválasztósávot, stb.-t.

Visszatérve a bódéváros megszüntetéséhez:

Már azzal, hogy az üres üzletek büntetőadót fizetnek, el lehet érni, hogy a meglévő, üres helyiségekbe beköltözzenek az idénycikkeket árusítók. Hiszen, ha a tulajdonos a zsebéből kell fizesen egy jelentős összeget havonta, és ezt csak azzal akadályozza meg, ha kiadja az üzletét, akkor hirtelen megugrik a kinálat, és a fabódék helyett érdemes lesz egy üzletet bérelni a bóvli eladására. A rend lassan áll helyre, vagyis az, hogy jeles utcák jeles üzletekkel legyenek tele, ahhoz idő kell, de az első lépést egy okos intézkedéssel kell megtenni.

Mondhatják, hogy sok szegény tulajdonos van, aki nem fogja tudni kifizetni az adót, és még ha igyekszik is, nem tudja kiadni az üzletét... nos, egyfelöl ki lehet adni 0 forintért is, és abban az esetben a büntetőadó már nem létezik, másfelöl, nem kötelező tulajdonosnak lenni! A tulajdon kötelességgel is jár, nemcsak jogokkal. Tehát, ha valakinek van egy üresen ásítozó, lerobbant üzlete a Kossuth Lajos utcán, akkor adja el, helyesebben, ha nem fizeti az adót, akkor elárverezik, és olyan emberek tulajdonába kerülhet, akik képesek működtetni. Ez a város érdeke. Ez vonatkozik a rengeteg önkormányzati tulajdonú üres helyiségre is. Az önkormányzat nem jó tulajdonos, tehát semmi szükség, hogy a város irányitása, szervezése mellett ezt a szerepet is eljátsza.