Senki ne mondja, hogy én vagyok a pesszimista! Ma egy (meg még egy) abszolút pozitív példát mesélek el - lehet tanulni belőle!

2004-ben indult a nagy blogírási láz Magyarországon. Én is akkor kezdtem itt, a NOL egy átalakítás előtti formátumában a magam városi gerilla-sorozatát, és akkor indult a  judapest

Gyerekeim-korú fiúk és lányok postoltak, az ötletgazda Bitter Brúnó volt, aki azóta is lankadatlan dolgozik azon, hogy legyen és hangot is kapjon egy pluralista zsidó közösség - nagyon más, mint amit a Síp utca képvisel. A judapest mára egy lazán értelmezhető közösség,  amelyben az emberi kötelékek mégis elég erősek ahhoz, hogy akár online, akár offline, időről-időre összejöjjünk.

Fél évvel ezelőtt Brúnónak megint egy eredeti ötlete támadt, méghozzá a judapesten és a saját gasztroblogjába is író Fűszeres Eszter munkájával kapcsolatban. Már jó ideje, sokan élvezték Eszter írásait, ünnepek táján megfőztük, megsütöttük a receptjeit. A hatalmas "nyersanyag", ami a blogon összegyűlt szinte kínálta magát, hogy mások is megismerjék. Brúnó pedig összehívta a baráti kört, akik munkával és pénzzel is beszálltak egy nem kis kockázattal járó vállalkozásba: könyv formájában kiadni a zseniális recepteket, Eszter remek írásait, gyönyörű fotóit.

A könyv megszületett, ma délelőtt az enyémet is dedikálta Eszter.

Eszelősen sok és nagyon alapos munka. A résztvevők egyike sem volt jártas a könyvkiadásban, de okos, felelősségteljes emberek lévén, és mert nagyon féltek, hogy hibáznak, mindent nagyon alaposan csináltak, tízszer annyi munkát öltek bele, mint egy bármilyen kiadó, és ez meg is látszik a művön. Gyönyörű, inycsiklandó, humoros és pontos!

A mai, eszegetős, beszélgetős délelőttön vették, mint a cukrot. Volt aki egyszerre 5-öt, mert ezt fogja ajándékba adni a szeretteinek. A zsidók Hanukára, a keresztények Karácsonyra, és tökéletes volt az egyetértés abban, hogy tudni és jót enni az remek!

A készülő könyvről a judapesten rendszeresen szó esett, a könyvborító fotóiról közvéleménykutatás volt, így azok, akik sem anyagi sem erkölcsi felelősséget nem vállaltunk ezért a műért, mégis részesei lehettünk az alkotásnak. Persze, hogy szívesen vettem magamnak egyet, és ajándékként elküldöm majd a gyerekeimnek, és senki ne lepődjön meg, ha szülinapjára is ezt fogja kapni tőlem az elkövetkezendő évben. Ha majd megjelenik angolul, akkor izraeli barátaimnak is ezt viszem! Igen, szivesen terjesztem a jót, és minden könyvvel, amit megveszek, támogatom az alkotókat, hiszen ha sikerül nekik nemcsak az adóságot, amit magukra vállaltak kifizetni, hanem hasznuk is lesz belőle, akkor hasonlóan jó alkotások születhetnek, hiszen egyszer már bizonyították, hogy képesek rá.

Számomra a hazafiasság nem holmi szónoklat, nem az, hogy idemásolom a Szózatot és verem a mellem, hogy micsoda nagy magyar vagyok, hanem azzal a kevés eszközzel, ami rendelkezésemre áll - ez esetben a saját vásárlóerőm - az országban készült, igényes alkotást támogatom. Arra érdemes embereknek a megélhetését segitem a forintjaimmal, miközben azokkal is jót teszek, akiknek ilyen értékes ajándékkal kedveskedek.

Terjesztem a jót.

Mindannyian megtehetjük, hogy amikor valamit veszünk, akkor nem azt nézzük, hogy mi a legolcsóbb, hanem azt, hogy melyik az a jó termék, amit magunk is szivesen fogyasztunk, már-már kényeztetjük magunkat vele, miközben jól tudjuk, hogy a termék, amit megvettünk, egy arra érmes magyar iparost, kereskedőt, termelőt támogat a megélhetésében, a boldogulásában.

Mindenki megteheti ezt, ha akarja. Nem muszáj három rongyot venni egy szezonban, hanem egy jó ruhát, amit az a pesti kisiparos készít, akit személyesen ismerek. Visszajárok az üzletbe, mert nemcsak jó a ruha, hanem kedvesek, ha valami nem illik nekem, akkor nem sózzák rám, de nem restek kikeresni a raktár mélyéről is azt, amiről azt gondolják, hogy jól áll majd. Igazitják az ujját ha kell, és ha leárazás van, akkor küldenek egy e-mailt, hogy érdemes beugrani... 

Egy várost akkor lakik be az ember, ha megvannak ezek a törzshelyei: ahol cipőt veszek, ahol a ruháimat keresem, ahol rendszeresen veszem az irodaszereket, ahová virágért megyek... Egy idegen helyen csak a nagy nemzetközi üzletláncok feliratai ismerősek, de az a városlakó, aki "ad  magára", annak megvannak a maga kis törzshelyei, ahol azt kap, amit éppen ő szeret, és attól, akit meg ő kedvel, éppen ezért örömmel fizet neki.

Szombaton reggel egyik kliensemmel elindultunk Tóalmásra, hogy a szépen felújított lakása előtti tetőteraszra, amely szélére egy növénysávot telepítünk, kiválasszuk a növényeket. Majdnem egy óra autókázás oda, aztán mégegyszer annyi vissza,  alapos, kétórányi bejárás a földeken, mire a lista megszületett.Talán, valamivel olcsóbb lesz, mintha egy budapesti nagykereskedőnél vennénk, de még az sem biztos, mert a gazdánk elmesélte, hopgy például az Oázisnak nem szállítanak, mert olyan alacsony a felvásárlási ár, hogy arra ráfizetnének. A növények, amelyeket így szerzünk be egyenesen a termelőtől érkeznek, tapasztalatom szerint ezek a legjobb minőségű növények, a legnagyobb esélyük van arra, hogy megmaradjanak az új helyen és szépen fejlődjenek.

De megvallom, az én "hátsó" szándékom az volt, hogy ezzel a megrendeléssel is egy magyar termelőt, egy remek családi vállalkozást segitek. Nem alamizsnával, hanem csak azzal, hogy náluk vásárolunk. Jó helyre megy a pénz, amit kiadunk. A tegnapi napomat ezért senki nem fizette meg külön, úgy tekintettem, mint egy szép, napos, késő-őszi kirándulást, egy szép hely, kedves emberek megismerését. Bízom benne, hogy a kliensem nemcsak most, hanem később is náluk fog vásárolni, odaküldi az ő ismerőseit, hogy mindenki ebben az üzleti kapcsolatban úgy érezze, hogy jól jár.

Mindannyian jól járunk.